Át a galériára!»

1. EMLÉKMALOM
   2010, Április 13., 13h
2. SZÜLETETT VESZTES
   2010, Április 13., 13h
3. VITATHATATLANUL
   2010, Április 13., 13h
4. A POKOL ANGYALA
   2010, Április 13., 13h
5. A NAGY NAP
   2010, Április 13., 13h
6. VÉGTELEN ÉBRENLÉT
   2010, Április 13., 13h
7. A HITETLEN FOHÁSZA
   2010, Április 13., 13h
8. 730 NAPJA
   2010, Április 13., 13h
9. IMÁGÓ
   2010, Április 13., 13h
10. MESTERVÁGÁS
   2010, Április 13., 13h
11. CSÓKSZOMJ
   2010, Április 13., 13h
12. A VESZTEMBE ROHANOK
   2010, Április 13., 14h

Archivum
rss newsfeed icon
Hirdetés
Naturkozmetikumok


A titkok őrzője

Csatornák : MIND    Versek  (12)  
2010, Április 13., 13 óra

Emlékmalom

Hetvenkilencet mutattak a naptárak,
S még nem jártak az égben az árak.
Mikor az égbolt megnyílt felettem,
S bár nem akarta senki mégis megszülettem.

Néztem is a sok elém táruló képet,
És láttam a sok rajtam ámuldozó népet.
"Milyen kis kancsi, és a feje milyen kerek!"
De azt egyik se mondta: Jé, milyen szép gyerek!

Nyolcvanhétben aztán kis iskolás lettem,
Máig is emlékszem, hogy mennyire szerettem.
Sok misztikus vers, sok érdekes forma,
Csak két dolog nem ment: Az ének meg a torna.

Sok-sok új embert ismertem meg ekkor,
Meg, hogy mi a derékszög és, hogy mi a vektor.
Tanított az élet s minden fa és bokor,
A saját szüleimmel is elindult a pokol.

Kilencvennégyben vége lett a dalnak,
Az akkori haverok máig is hadarnak.
Nyolc esztendő után kijártuk a sulit,
S már csajokat akartunk, szerelmet és bulit.

A volt osztálytársnők meg értetlenül lestek,
Ahogy bámultam azt, hogy teherbe estek.
Én vagyok bolond, hisz a gyerek a minden,
De mire mész vele, ha másod meg nincsen?

Kilencvenhatban már minden haver kanos,
Én közben rájöttem, hogy nem leszek asztalos.
S mint, birkanyáj mellől a lázadó pulit,
Két és fél év után hagytam ott a sulit.

Rájöttem arra, hogy nem tudom csinálni,
Többre vagyok hivatott, mint robotgéppé válni.
S, hogy ne ébresszen engem ordítozó vekker,
Így lett hát belőlem alattomos hacker.

Kilencvenkilencben mikor virágzott a repce,
Már fel volt állítva rám a kelepce.
S mivel nagyképűn hittem, hogy a csúcson álltam,
Mit sem sejtve lazán bele is sétáltam.

Egy csapásra akkor beborult az égbolt,
De máig is emlékszem mégis milyen szép volt.
S mint, a tűzbe dobott kukorica kévét,
Zabált fel engem is az egyik új tévé.

Kilencvenhétben már a parkokban ültem,
Elfogyott a lóvém s az utcára kerültem.
Szép lassan nagy gazember lettem,
Padokon aludtam és napokig nem ettem.

Míg mások ünnepeltek én havat lapátoltam,
És lassan felfogtam, hogy az életem-eltoltam.
Míg mindenki evett és a hóesésben szoptam,
S ha úgy hozta az élet, hazudtam és loptam.

Kétezerben aztán helyre állt a béke,
Ez azóta is a lelkem menedéke.
A züllött stílust többé már nem vittem,
A saját erőmből leérettségiztem.

A fősulis évek túl gyorsan elteltek,
Örültem neki, hogy a szüleim nem vertek.
A sikerhez a saját tudásom vitt oda,
S birtokomba került egy saját diploma.

Kétezer ötben mégis megváltozott minden,
Összeomlott mindaz miben addig hittem,
Akiért éltem, magának más talált,
Még máig is érzem, hogy vágytam a halált.

Ami akkor történt máig nem érthetem,
Magam dobtam el a saját életem.
Üres testemben a lélek életlen,
Hófehér falak közt, kórházban ébredtem.

Kétezer nyolcban aztán elmúlt a nagy vihar,
S bár, azóta sincs, aki mellettem, kitart.
Én akkor is őszintén hiszem azt mégis,
Hogy nem vagyok rossz, s ezt látja az ég is.

És eljön majd az én időm is, érzem,
Mikor a szerelmet nem irigyen nézem.
Mikor engem füröszt majd tejben-vajban,
Ki több lesz majd nekem, mint barát a bajban.

Addig azonban marad a remény,
S az igazságtalan élet mely kemény.
Marad csak ez az üres rím halom,
Mit bedarál bennem az emlékmalom.

Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b386
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

M E S T E R V Á G Á S


Sokáig voltam abban a hitben,
Igaz ember vagyok itt bent.
De pár napja valami történt,
Ami eltöröl minden törvényt.

Azóta nincs bennem félelem,
Pengeélen táncol az életem.
Lezuhantam rég arról a pontról,
Ahol még van bennem kontroll.

Mert ki nincs velem, az ellenem van,
És bárki ellen megvédem magam.
Zsebemben a bicska magától nyílik,
S már nem érdekel, hogy mi nem illik.

Már nem hat meg az, ami eddig,
Elnyomott nem leszek semeddig.
Mint, az a sok emeletes marha,
Kiknek az életét félelem marja.

Ebből lett elegem igencsak hamar,
S bár olykor túl éles volt a kanyar.
Akkor is tudtam győzelemre jutni,
Egyet csak sosem: Megalkudni.

S bár volt, hogy mégis zokogtam néha,
Legyen hát ez elrettentő példa.
Hogy voltam párszor vakon ostoba,
De megalázni nem tudtak soha!

Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b388
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

IMÁGÓ


Magam vagyok, mégis körülvesz egy világ,
Itt újraéled köröttem minden eltiport virág.
Nincsenek hazugságok, sem szitokszavak,
Átértékelődni látszanak az anyagi javak.

Mert az én világomban nem a pénz diktál,
Itt ne dicsekedj azzal, hogy hány pezsgőt ittál.
Itt az értékeink nem kifejezhetőek a pénzzel,
És ezerszer gondold át, hogy meddig mész el.

A falaink mögött nem zokog bús harang,
És minket sem oszt meg felsőbbrendű rang.
Útmutató segítséget bárkinek őszintén adunk,
Mi mindannyiunk által egyenlők vagyunk.

Engem legyőz szép lassan az egyetemes hit,
Pedig én komolyan érte nem tettem semmit.
Nem voltam jó gyerek, nem vágytam jóra,
Nem nyűgözött le egy törött Amfora.

De egy pillanat alatt megváltozott minden,
És ellenem fordultak, akikben hittem.
Viszont, a változás szele mégsem innen fújt,
Hanem, hogy szerelem volt, ami bennem megbújt.

Találkoztam azzal, ki mindvégig itt lakott bennem,
És nem is kellett érte a világ végéig mennem.
Marcsi mutatott eltévedt lelkemnek helyes utat,
Ez változtatott meg, ez a tudat.

Rájöttem, hogy a lénye legyőzte az én népem,
Azóta nekem már Ő a példaképem.
Elcsuklik minden felé indított szavam,
Hisz az igazság most már nem csak odaát van.

Megváltoztam, és én örülök ennek,
S bár sosem leszek jó a becsületrendnek.
Itt álljon hát, a sorsom intő példaképpen,
Hogy kit lenéztem most Ő a példaképem.

A múltam pusztulása esélyt ad a jóra,
Az álmaimat együtt váltjuk majd valóra.
Hiszen a lelkemben lélegzik, ami igazán számít,
És a sok mocskos hazugság többé nem ámít.

Harmincévesen születtem meg igazából,
A saját sorsom tett tönkretett magától.
S tán a múltam sírjára majd kopjafát állít,
Mert mindenki tudja, hogy már nincs ki, megállít.

Magam vagyok, mégis körülvesz egy világ,
És nincs benne féreg, mi mindenemet kirág.
Nincsenek hazugságok, nincsenek szitokszavak,
Én látni kezdtem, bár köröttem még mindenki vak.

Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b389
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

Hétszázharminc napja...


Színtisztán emlékszem arra a napra,
Máig is emlékszem a kimondott szavakra.
Hóvihar tombolt és jéghideg tél volt,
De miattam megnyílt mégis az égbolt.

Egy reménycsillag villant sokat sejtőn,
S én egy csapásra álltam meg a lejtőn.
Hisz addig az életem kudarcokról szólt,
S még emlékszem január 20-a volt.

Az újév szele még süvített bennem,
De nem járt még el az idő felettem.
Azon a napon is ugyanúgy keltem,
Bár a háborúimat aznap megnyertem.

De az önbizalmam tovább nem nőtt,
Mikor megpillantottam a csodás nőt.
A szemem láttára nemesült a mával,
És lefegyverzett engem a mosolyával.

A napsugarak alatt a fahéj barna szemek,
Tüzet szít bennem és mindenem remeg.
Örömkönnyeimet a szavai okozzák,
S már hiába küzdök, vonzódom hozzá.

Egy varázsütésre megváltozott minden,
Új érzés készült születni itt benn.
Oszlanak végre a felhők felettem,
És egy pillanat alatt szerelmes lettem.

Olyan hihetetlen volt és túl szép is talán,
Az álombeli angyal rám hát így talál?
Aranyszínű csillámporát elém leszórta,
S az álmaimat Ő volt, aki igazolta.

Mert általa tényleg végre boldog lettem,
Bármi történt velem, kitartott mellettem.
S már nem keserít el a bűnös eredet,
Hisz általa tudom, hogy mi is a szeretet.

Ő aki félt és betakar, ha fázom,
Aki akkor is szeret, hogyha hibázom.
Aki elcsábított engem, s kit őszintén szeretek,
Aki mellett két éve már boldog lehetek.

Kiért életemet adva, ha kell, magamat töröm,
Kinek boldogságomat most eképp köszönöm:

Tudod, sohasem hittem, hogy ez lesz belőlünk,
Hogy pont a szeretteink hátrálnak ki mögülünk.
Hogy akiket szeretünk, azok ellenünk tesznek,
Hogy a saját szüleink is ellenünk lesznek.

Én nem láttam azt a sok felhőt fölöttünk,
De a kötődés ezzel is nagyobb lett közöttünk.
És nem hittem azt se, hogy a szerelmed lettem,
És, hogy a tűzön át is majd kiállsz mellettem.

Azt viszont tudtam és hittem is belül,
Ha összefogunk majd a háború elül.
S ha majd nem látják bennem a linket,
Behódolnak és békén hagynak minket.

Együtt harcoljuk majd ki belőlük a békét,
S bár ez még nem az, de már látom a végét.
Hisz űzött szívünknek egymás lelke a menedéke,
És ha kitartóak leszünk, majd úgyis eljön a béke.

De most ünnepel a szívünk, a lelkünk, az agyunk,
Mert bármit is tesznek, már kétévesek vagyunk.
Hát, az erre írt szlogenem most Te is fújjad,
Hogy: "Bármit is tesztek, az kudarcba fullad! "

Emlékszel a nyárra, mikor kint voltunk a Balcsin,
Csak veled tudtam boldog lenni Marcsim.
Csak Neked ittam az összes szavadat,
Nekem Te tetted széppé a nyaramat!

A csókjaid nyoma bennem is nyomokat hagy,
Engem az tesz boldoggá, ha Te boldog vagy.
Hiszen Veled minden pillanat öröm,
S, hogy két éve szerethetlek: Köszönöm!

A sok irigy baromnak meg üzennék innen,
Semmi értelme minket támadni szerintem.
Elvesztek majd a tejfehér ködben,
Szeretjük egymást: EL VAN DÖNTVE!

Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b390
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

A hitetlen fohásza...


Itt az idő, leírom hát ami, a bögyömet nyomja,
Kíméletlen leszek, hideg és goromba.
Elegem lett abból, ahogy mindenki ámít,
S a szemembe hazudja, hogy csak a hit számít.

Rosszul hallok tuti, hogy micsoda? A hit?
Most komolyan mindenki esze elment itt?!
Szerinted attól, mert valamiben hiszel,
A bűntelenség a mennybe visz el?

Baromság ez, amivel áltatod magad,
A Te kezedhez is ugyanúgy vér tapad.
És bár nekem pogányként kopik fel az állam,
Te hívőként sem tudsz különb lenni nálam.

Színtiszta erő mi, lüktet itt benn,
Színtiszta erő a neve, nem Isten.
Nem vált meg senki, nincs saját messiásom,
De egy csepp szeretetért, ha kell kutat, ásom.

Nekem vannak hibáim, és gyarló ember vagyok,
De szemem nem egy nagy totemért ragyog.
Sosem kellett ostya, hogy bort tudjak inni,
Szerintem nem ilyen módon kell hinni.

És ugye az Isten, aki embereket arat,
Meg a hülye duma, hogy szabad akarat.
A döntés illúziója ez csupán, nem más,
Megrohadhatsz tőle, hiába vagy leprás.

A vallásban hazugság mindegyik szó,
És látá az Úr, hogy ez jó?
Hát, komolyan mondom meg áll az ész,
Hagyd is abba, mert az agyamra mész.

Reklámfogások csak a dicsőítő dalok,
Meg persze a csodák és az angyalok.
Ezzel traktálod Te is a saját gyermeked,
És ezzel nyugtatgatod kopottas lelkedet.

Hozzá menekülsz a parázsló vitáink elől,
És hozzá fohászkodsz, mielőtt megöl.
Számodra a bajban Ő az egyetlen vigasz,
De csak engem zavar, hogy ez mind nem igaz?!

Persze, most jön, hogy ezt nem lehet tudni,
Meg csak a hülye nem akar a mennyekbe jutni.
És mondják, hogy bűnös titkokat őrzök,
Meg elvakultam s nyilván bennem él az ördög.

Pedig én nem vagyok ellene semmilyen jónak,
És nem zavar az sem, ha harangok szólnak.
Nem a vallás zavar, csak azt nem értem,
Hogy ha nem imádkozom, már nem is kár értem?

Miért baj, hogy nem akarom a jövőmet tudni,
Hogy nem akarok a Mennyországba jutni.
Hogy az életem nem csupán egy kockányi dia,
És, hogy sohasem érdekelt a híres szent biblia?

Nem tudom, de nem tudjátok Ti sem,
Csak bámultok miközben könnyes a szem.
Hát nem fogunk továbbra sem békében maradni,
Míg nem tudtok nekem válaszokat adni.


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b391
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

Végtelen ébrenlét...


Hajnalodik már megint körülöttem,
Mert eszembe jutott honnan is jöttem.
S most a fejemben régi emlékek járnak,
Ha lecsukom a szemem rám rémálmok várnak.

Pedig már lassan 20 éve is van annak,
Hogy ezek az emlékek bennem laknak.
És nem nagyon keresnek más otthont maguknak,
Ellenem harcolnak, és el sosem buknak.

Folyamatos az ostrom sosem hagynak szünetet,
Fülembe hallom azt a borzalmas ütemet.
Ahogy megdermed minden szívdobbanásom,
S csak értetlenül néz az összes barátom.

Kiutat emleget mindegyik ilyenkor ebből,
De kirí a hazugság a hamis szerepből.
Hisz minden hang egy mocskos oltár,
Én tudom, hogy mind csak nyugtatni próbál.

Magam keresem a kiutat ebből inkább,
Csak a vers segít, de az is egyre ritkább.
Ha elfogy majd meg is áll a kutatásom,
Pedig egy cseppnyi szeretetért is kutat ásom.

De gyógyírt a bajomra a kútjaim se adnak,
Nem merek aludni, mert rémálmaim vannak.


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b392
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

A nagy nap...


Eljött hát, végre a várva várt nap,
E két ember élete új értelmet kap.
Hisz egyre csak nyílnak előttük a terek,
Ahogy egymásra néz e két megszeppent gyerek.

Ettől a naptól más lesz majd minden,
Új időszámítás kezdődik itt benn.
Egymás életébe sok örömet hoztok,
S még e gyűrű által is összetartoztok.

Most hozzád szólok örök mosolyú Sándor,
Ki szerető apaként vagy világ-járta vándor.
Látom e napra jól kicsípted magad,
S beszélnél is, de elakadt a szavad.

Büszke sasként állsz szíved választottja mellett,
Hát, a Tied lesz ma, ki annyira kellett.
Akit imádva követelsz magadnak máris,
Kit jobban szeretsz talán, még önmagadnál is.

S most feléd fordulok Te szeplőtelen ara,
Kinek szép a szeme, a mosolya, a fara.
És intézek pár szót végre Hozzád is,
Figyelj hát rám, és fogd be a szád is.

Hát, itt van a nap, hogy teljessé érj,
Ott feszít melletted a nagyszerű férj.
Elért Téged is hát, a megújulás szele,
Szeresd hát Őt és légy türelmes vele.

Oltalmazd mindentől és öleld örömmel,
Ragaszkodj hozzá foggal-körömmel.
Hadd pletykáljanak csak az irigy emberek,
Hisz a világ Nektek csak egymástól kerek.

A szeretet a fontos, nem a porhintés,
Egy kedves szó vagy egy gyengéd érintés.
Vigyázzatok hát, egymásban a lángra,
Hisz Ti is így jöttetek erre a világra.

Adjatok egymás vágyainak teret,
De azért maradjon meg a tisztelet.
Az időt ne hagyjátok némán peregni,
Ne szégyelljétek egymást őszintén szeretni.

Ennyit tudtam Nektek az utatokra adni,
Erőt: Szeretni és együtt maradni.
Hisz a párjaitok szíve, csak értetek dobog,
Hát legyetek együtt nagyon boldogok!


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b393
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

A pokol angyala...


Kinyitom a szememet és bezáródik a világ,
Hervadásba kezdett minden nyíló virág.
És pusztulásnak indul minden körülöttem,
A pokolba tartok, pedig onnan is jöttem.

Miért így történik? Sohasem értettem,
Én mindig csak mások életét féltettem.
Mert jól eső érzés, ha a szemük ragyog,
Bár engem leszarnak, ha szomorú vagyok.

Na, nem mintha olyan fontos ember lennék,
Csak jól esne olykor, ha nem egyedül ennék.
De mit várhat egy ilyen önelégült vagány,
Az egyediség ára, hogy felzabál a magány.

Persze, mint mindig ez sem zavar senkit,
Soha sem értem senkinek én ennyit.
S bár a sírástól most is elcsuklik a szavam,
De ezek csak nevetnek, hogy sajnáltatom magam.

Azt hiszik, hogy majd a mennyországba jutnak,
Pedig csak a valódi életről sem tudnak.
Hülye vagyok szerintük, bunkó és végletes,
Az Ő életük viszont persze tökéletes.

Bennem meg hajnalig háborúk dúlnak,
És örülni próbálok minden kis újnak.
Minden pici mosolynak, mit néha kapok,
Ettől néha kicsit könnyebbek a napok.

De az életem ettől még folyamatos harc,
Néha pici siker és sok, nagyon sok kudarc.
A többség persze erre lazán von vállat,
"Mit nyafogsz öcsém, ez önsajnálat!"

Most, hogy mondod tényleg, ezt aztán az,
Magam se értem, hogy lehetek ekkora paraszt.
És valóban panaszra nekem sincs okom,
Ha utcára dobnak, hát ne vegyem zokon.

És az is teljesen természetes dolog,
Hogy míg Te alszol, az én gyomrom korog.
Meg, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa,
Hát hülye vagyok tényleg, hogy nem gondolok másra.

Csak, hogy semmim sincs, én mégis adok,
Cserébe viszont magamra maradok.
Hiába ültetlek vissza magas lóra,
Nem tartasz méltónak egy emberi szóra.

Csak mosolyogsz rajtam, míg az utcán fázok,
Pedig ember vagyok én is, azért hibázok.
Amiből nincs hasznod, azon csak nevetsz,
Ünnepekkor és csak érdekből szeretsz.

Hát, ez lett belőlem egy szabadnapos barát,
Kívülről rongyos, de belül ezer karát.
De hiába nézel, nem láthatsz engem,
Hisz ami számít, az itt lakik bennem.

Az viszont Téged teljesen hidegen hagy,
Hát, megyek s hagyom, hogy boldog maradj.
Aztán a pokolban majd összefutunk egyszer,
S mit nem láttál, az lesz ellened fegyver.

A pokol angyala pedig majd dühösen néz le ránk,
S ezernyi hang kiállt fel, engem mégse bánt!


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b394
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

VITATHATATLANUL
(a Bumeráng himnusz)


Elindult a rímlavina figyelj, hát jól,
Hisz e kis zöngemény a Bumerángról szól.
Úgy érzem megértetek pár méltató szóra,
Itt van hát, az idő, hogy vers szülessen róla.

Sokat köszönhetek ennek a pár arcnak,
Nem jósolok jókat ellenük e harcnak.
Mert bár egyenlőre még homályos a kép,
De kitisztul menten, ha fellázad a nép.

Itt van hát, a srác, aki a humorával ápol,
A mosolyok császára Ő a Bochkor Gábor.
Az Ő hangjára ébredünk millióan reggel,
Engem is rajongóvá tett a Traffic Jam-mel.

S bár, az egójával sokunknak meggyűlt a baja,
Mégis neki volt máig a legtöbb tuti csaja.
Őrizzük hát Őt, mint nemzeti kincset,
Országalmát neki és kerékbilincset!

És itt van köztünk egy bölcs tutajos,
A legkirályabb Lali ki a Boros Lajos!
Akit, nem is tudnék elnevezni másként,
Hisz 20 éve tart ki őszinte társként.

Aki igazat mondott, aki sohasem vetített,
És önzetlen volt, mikor senki sem segített.
Egy igazgyöngy a sárban, kinek a tisztelet kijár,
A legnagyobb arc Te vagy nekem Lali király!

De ideje hogy másról is írjak mármost,
Ezrek mentora Ő a Voga János.
Kinek a humora ösvényt taposott a ködben,
Mosolyog még úgyis, hogy közel jár az ötven.

Kívánjuk, hogy fülünkbe ismét testet ölts,
És maradj mindig ilyen kiforrottan bölcs.
Vikiről meg annyit, hogy ne féltsd a kislányt,
Az enyém lesz nyugi, rajta van a listán.

A végére sem kisebb személyeket hagyok,
A hangjukkal izgató éterközi csajok.
Erről még sohasem születhetett vita,
Ütős kis buxa a Baji Anita.

Sugárzó szépség, mint Tekkenből a Nina,
Csilingelő hangú Gombos Edina.
Félve pillantok bele smaragd szemébe,
Millióan lennénk az Albertó helyébe.

Hát ők a mi csapatunk, akik vigyáznak ránk,
Belőlük született meg a Bumeráng.
Amit eltiporni készül most a politika,
De felébredt a nép, mint dühöngő bika.

S már dübörög a föld, és szikrát szór a szem,
Én nem éreztem ilyet még tényleg sohasem.
Elveszik a lelkem kenyerét előlem,
Hidegen tépik a szívem ki belőlem.

Nem érdekelve, mit érzek belül,
Hiszik, hogy mi fáj, majd idővel elül.
De miért pont ránk fenik a foguk,
Hisz mindenki tudja, hogy nincs ehhez joguk.

Bármi is lesz majd, én hiszek abban,
Magukra ismernek ezen szavakban.
S belátják talán, hogy hiba volt ezt tenni,
Bumerángos srácok: Nem hagyunk elveszni!


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b395
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 13 óra

Született vesztes


Én nem tudom miért ilyen hideg a jelen,
De rémálmok gyötörnek minden éjjelen.
És, hogy vége lehet, egyszer legbelül hiszem,
Bár, máig a bőrömet vásárra viszem.

Minden egyes éjjel ugyanaz a kép,
Anyám a testemhez nagy késsel lép.
A szemében őrült tűzkarika ragyog,
S a haláltól csupán egy mozdulatra vagyok.

Nincs bennem félelem, reszketek mégis,
Úgy fájnak a sebek, hogy leszakad az ég is.
A születésemmel semmit se nyertem,
Mindig csak vertek s én mindig csak nyeltem.

S bár azóta is létezik ez a pokoljárat
A megváltás ebből még magára várat,
S én hiába építek magamnak várat.


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b396
A bejegyzés nem kommentezhető
2010, Április 13., 14 óra

A vesztembe rohanok


Egyedül fekszem a csillagok alatt,
Ledönteni próbálom köztünk a falat.
De hiába próbálok őszinte lenni,
Gőgös vagy és nem hat meg semmi.
Könyörgő versemet hiába is írom,
Te szakítani próbálsz velem mobilon.

Hát, hova jutott mostanra a világ,
Már nem hatja meg egy csokor virág.
Pedig a bűnömmel semmit se nyertem,
Azért mert más nőt is dicsérni mertem.
De férfiúként kérdem: Mi a bűn ebben?
Miért ne élhetnénk ettől szeretetben?

Csak amiért dicsérni mertem mást is,
Csak mert embernek tartom a kukást is.
Csak mert nem csak Őt tartom szépnek,
Csak mert más tyúkszemére ezért nem lépek.
Csak mert nem ítélkezem egyből, mint Ő,
Csak mert férfiú vagyok s nem kényeskedő Nő.

Egyedül fekszem a csillagok alatt,
És mentség a bűnömre nem maradt.
Egy szemét vagyok a nyíltságom miatt,
S a saját hitvesem majd kinyírat.
De ha ez így van megírva az égben,
Legyen a vesztem az őszinteségem!


Lakat

 

A bejegyzés közvetlen címe : http://lakatosmunka.kepesblog.com/blog/b398
A bejegyzés nem kommentezhető
Névnapok
Hirdetés